Bővülés az ALEF tengeralattjáró parancsnoki hídján!

Az ALEF Distribution HU Kft. március 31-én zárta le a 2017-es pénzügyi évét, mely újra növekedést hozott a magyar leányvállalat számára. Az elmúlt 4-5 évben a folyamatos árbevétel növekedés mellett, nemcsak a disztribútori szerződések száma, de a szakmai csapat is sokat bővült. Büszkék vagyunk rá, hogy 2017-ben meghaladtuk a 8,5 Mrd forintos árbevételt, ami a 2016-os évhez képest több, mint 20%-os növekedés. Az elmúlt évek tendenciáit folytatva a cég egy, az integrátori piacról érkező szakemberrel és egy ALEF-es mérnök kinevezésével tervezi folytatni a növekedést.

A parancsnoki hídra Kereskedelmi Igazgatóként Rácz Tamás igazolt idén márciusban, aki ismert szakember a hazai IT/ICT piacon. A disztribúciós-, integrátori-, valamint vezetői tapasztalattal is rendelkező menedzser nagy kihívásnak és egyben izgalmas lehetőségnek tekinti az ALEF teljes értékesítésének irányítását, melyet a jövőben úgy tervez átalakítani, hogy az minél egységesebb, hatékonyabb és profitábilisabb legyen.

A szakmai csapatot is átalakítottuk, új vezetője – mint Technical Director -  Balogh Balázs, akivel eddig mérnökként valamint oktatóként találkozhattak partnereink és ügyfeleink. A csapat eddigi vezetője, Papp Krisztián is új, izgalmas feladatokkal vág neki a következő üzleti évnek. Közös tapasztalataikra építve nagyobb sales támogatást, hatékonyabb projekt management-et, és a mérnöki feladatok sokaságát valamint sokszínűségét várjuk az új pénzügyi évben a szakmai csapattól. Balázs a kollaboráció, azon belül is a videós kommunikáció specialistája, aki sok éves integrátori múltja ideje alatt számos itthoni közép- és nagyvállalat videokonferencia rendszerét értékesítette, telepítette és üzemeltette sikeresen, mielőtt 2016-ban az ALEF-be érkezett.

A Parancsnoki Híd

Szabados Attila – General Manager

Siklósi Árpád – Operations Manager

Rácz Tamás – Sales Director

Balogh Balázs – Technical Director 

A 4 tagú magyarországi menedzsment minden tagja elkötelezett a további növekedés mellett, aminek az alapját meggyőződésük szerint a mérnöki kompetencia, a rugalmas, gyorsan reagálni képes cégstruktúra, valamint az elkötelezett és jó hangulatú csapat adja.