Edge 2.0 – ugrás a tegnapból rögtön a holnapba

2. rész: Történelmi áttekintés

Az Edge technológiák fejlődéstörténete sok évre nyúlik vissza. Tim Berners-Lee, a World Wide Web feltalálója (és a WWW konzorcium alapítója) előre látta a torlódás kihívását, amely a rengeteg adat lassú kapcsolatokon keresztüli áthaladásából ered, és amellyel az internet felhasználói találkozhatnak: ezt a jelenséget nevezte ő „World Wide Wait”-nek.

Később az MIT egyik professzora, Tom Leighton felderítette a problémát egy tudományos kutatás keretein belül, majd 1998-ban egyik diákjával, Danny Lewinnel közösen megalapították az Akamai Technologies-t, létrehozva ezzel a CDN (Content Delivery Network) architekturális paradigmát. Ezt tekintjük az Edge 1.0-nak.

Az internet megjelenésének korai szakaszában a relatíve statikus tartalmakra fókuszáltak. A cél az volt, hogy ezeket közelebb vigyék a felhasználókhoz, megcélozva ezzel a sebességre és a redundanciára mutató igényeket. Mindez olyan kulcsfontosságú architekturális fogalmak megjelenését tette szükségessé, mint a felhasználókhoz közel elhelyezkedő, fizikai PoP (Point of Presence), content caching, location prediction, congestion avoidance vagy a distributed routing algoritmusok.

Az Edge 1.0 főbb jellemzői, hogy korlátozott számú origin site-ot feltételezett egyszerű, gyenge kapcsolódási lehetőségekkel rendelkező felhasználók kiszolgálására tervezték működtetéséhez rengeteg PoP-ra és óriási tárolási kapacitásra volt szükség

Mindeközben az interneten keresztül szolgáltatott tartalmak fejlődtek, azok elsődlegesen alkalmazásokon keresztül voltak elérhetőek. Éppen ezért az Edge nem maradhatott meg eredeti formájában: fejlődnie kellett az általa elérhetővé tett alkalmazásokkal együtt, miközben egyre nagyobb volt az igény a növekvő digitális gazdaság biztonságossá tételére.

A globális piac mostanra erőteljesen függ a kereskedelmi célú alkalmazásoktól, ezért a biztonsági szolgáltatások hamar kiegészítő kapcsolódási ponttá váltak a CDN szolgáltatók számára, melyek meglévő világszintű jelenléte közelebb jutott a felhasználókhoz – ezzel a felhő alapú rendszereknél és a tradicionális adatközpontoknál hamarabb képesek kezelni a fenyegetéseket.

Ezek a biztonsági szolgáltatások azonban, melyeket egy adott CDN szolgáltató képes nyújtani ügyfelei számára, nem kompatibilisek és nem is átjárhatók más szolgáltatók megoldásaival.

Az Edge 1.5 korszakra jellemző, hogy az előző korszakhoz képest jóval több origin site-ot feltételez, azonban ezek összekötése emberi erővel, manuális konfigurálás útján történik még mindig abból indul ki, hogy a felhasználók talán gyenge kapcsolódási lehetőségekkel rendelkeznek a tárolási kapacitás tekintetében már sokkal hatékonyabb, de a működtetéséhez továbbra is rengeteg PoP-ra van szükség korlátozott számú origin site-ot feltételezett egyszerű, gyenge kapcsolódási lehetőségekkel rendelkező felhasználók kiszolgálására tervezték működtetéséhez rengeteg PoP-ra és óriási tárolási kapacitásra volt szükség

Ráadásul az eredeti CDN architekturális paradigma alapvető tervezési elvei – melyek célja a Tim Berners-Lee-féle Internet „World Wide Wait” kihívás megoldása – a végpontok két csoportját (a felhasználókat és az általuk elért tartalmat) viszonylag passzív entitásoknak tekintették. Ezzel a problémát tulajdonképpen végtelenül leegyszerűsítették, elsődlegesen egy az entitások közötti áthidaló rendszerre: ebben az esetben a CDN-re.

Azonban az Internet világának fejlődése – különösképpen a konténer alapú microservice-alkalmazások és az intelligens felhasználói rendszerek – teljesen megdöntötték ezt a feltételezést.

 

(3. rész Az új generáció – hamarosan érkezik)

Szeretnél többet megtudni?

Vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségen:

Gulyás Krisztián
Team Leader, Advanced Technologies
+3614895145
Krisztian.Gulyas@alef.com