Miért jó az ALEF-nél mérnöknek lenni?

Kovács Milán

Support Engineer

milan.kovacs@alef.com

Ebben a cikkben szeretném egy kicsit részletezni, hogy milyen is pályakezdő mérnöknek lenni az ALEF-nél. Nincs könnyű szakma, mindegyiknek megvan a saját maga nehézsége, ez különösen igaz az IT területére. Amennyiben erre a pályára terel az élet, akkor fel kell készülni, hogy minden nap tanulni fogsz. „Tanulnod kell, hogy életben maradhass!”

Az ALEF fő erénye, hogy ezt teljes mértékben támogatja és el is várja! A cég nem csak egy IT disztribútor, hanem egyben hivatalos oktatóközpont is. Remek oktatóink vannak, akik szívesen átadják a tudásukat Cisco, F5, Microsoft, Netapp technológiákból, ennek köszönhetően pedig a fejlődési lehetőség teljes mértékben adott, úgymond rajtad áll mit érsz el.

Én jelenleg a Network Operations csapatát (továbbiakban NO csapat) erősítem, idén augusztusban lesz az első születésnapom a cégnél. Ez idő alatt sikeresen letettem az első gyártói minősítésemet, nevezetesen a Cisco CCNA vizsgát. Nagyban hozzá járult ehhez az is, hogy különböző projektekben vehettem részt, szenior kollégákkal dolgozhattam, akik teljes mértékben segítik az újonc kollégákat. Az egyetem alatt már ismerkedtem a Cisco-val, viszont itt tudtam kibontakozni igazán ezen a téren.

Nálunk rengeteg Cisco eszköz található, legyen az router, switch, tűzfal, akár kollaborációs eszközök. Miért is jó ez? Egyszerű a válasz: különféle laborokat, úgynevezett ,,játszóházakat” lehet kiépíteni, amiket aztán lehet konfigurálni kedvünk szerint, eszközök viselkedését megfigyelni, elemezni a hálózatot. Így amikor egy éles projektben köszön vissza az adott téma, már sokkal magabiztosabban fog menni a feladat megoldása.

Minden újonc, aki a mérnöki csapathoz csatlakozik az NO csapat tagja lesz. A kitörés viszont nem lehetetlen, hanem elvárás! Ehhez pedig minden eszközt a kezedbe tesz az ALEF, viszont TE rajtad múlik, hogy ezzel a lehetőséggel, hogy élsz.

Jelenleg a CCNP Security irányvonalon haladok tovább, így a következő cikkem biztosan az IT biztonságról fog szólni.

Reflektálnék a címben feltett kérdésre. Amikor hétfőn reggel széles mosollyal jössz be, mert tudod, hogy ez is egy jó nap lesz, akkor tudatosul benned az, hogy jó itt lenni!?

Szeretnél többet tudni?

Vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségen:

Kovács Milán
Support Engineer
Milan.Kovacs@alef.com